ÚJ TÍPUSÚ ZAVAROK

A TESTEDZÉSFÜGGŐSÉG

A sportolás, mint szenvedélybetegség?

A túlzásba vitt sporttevékenység azonban káros is lehet – de nem csak fizikailag, hanem pszichés oldalról egyaránt. De honnan tudjuk, hogy túlzásba vittük-e a testedzést?

A testedzésfüggőség (exercise dependence) legfontosabb diagnosztikus értékű jellemzőit az alábbiakban foglalták össze:

(1) túlzott mértékű sporttevékenység, aminek hatására kilinikailag jelentős mértékben zavart szenved és károsodik a személy testi, lelki, társas vagy egyéb más területet érintő működése.

(2) a testedzés uralja a személy mindennapjait, gondolatait, csakúgy, mint az érzéseit (ez sóvárgás formájában nyilvánul meg) és a viselkedését. Amikor nem edz, gondolatai akkor is gyakran a testedzés körül forognak.

(3) tolerancia, azaz egyre nagyobb mennyiségű testedzésre van szüksége a személynek az elvonási tünetek elkerülése, illetve annak érdekében, hogy megfelelően érezze magát.

(4) megvonási tünetek, azaz a testedzés hiányában, annak akadályozásakor jellegzetes megvonásos tünetegyüttes alakul ki. Ez jelentkezhet hangulatingadozásban, irritabilitásban (fokozott érzékenység, ingerlékenység), alvászavarban vagy egyéb testi és/vagy pszichés tünetekben.

(5) a túlzó mértékű testedzés annak ellenére fennmarad, hogy a személy észleli, hogy testi, lelki, társas kapcsolatbeli, munkahelyi/tanulási vagy az élete egyéb területét érintő működése ártalmakat szenved a túlzott mértékű testedzés miatt, és tisztában is van vele, hogy ezeknek a negatív következményeknek az oka a túlzásba vitt sportolási aktivitásban keresendő.

(6) jellemző a testedzés hangulatmódosító hatása. A személyek gyakran számolnak be „high” élményről, vagy arról, hogy az edzés segít nekik megszökni a mindennapos problémák elől, s megnyugvást találni.

(7) visszaesés, azaz a túlzott mértékű testedzésnek újra és újra nem sikerül gátat szabni, illetve amennyiben a személy kontrollálja vagy megszünteti a tevékenységét, akkor az újrakezdéskor nagyon rövid időn belül ismét eléri a korábbi extrém magas szintet az aktivitásban.

(8) fontos szempont, kizáró jellegű kritérium, hogy a túlzásba vitt testedzést ne lehessen más mentális zavarral jobban magyarázni. Azaz például amennyiben a testedzés legfőbb oka az anorexia esetében megjelenő testsúlykontroll biztosítása, úgy a tevékenységet az anorexia tüneteként és nem testedzés addikcióként azonosítjuk.

 

A testedzésfüggőség jellemző tünete a hangulatmódosító hatás: ezek a személyek nem egyértelműen csupán a testedzés öröméért, hanem vagy valamilyen extra kielégülés, élvezet érdekében, vagy éppúgy a negatív hangulatok, kellemetlen vagy frusztráló érzések elkerülése, a mindennapi nehézségek előli menekülés miatt edzenek túlzott mértékben.

A testedzésfüggőség jelenleg nem szerepel a diagnosztikus rendszerekben (tehát nem tekintjük betegségnek, csak „zavar”nak). Fontos azonban, hogy a fenti tünetek alapján elhelyezhető az addiktív betegségek (szenvedélybetegségek), pontosabban a viselkedési addikciók között. A viselkedési addikciók közös vonása a viselkedéssel (jelen esetben testedzéssel) való folyamatos gondolati foglalkozás, különösen akkor, amikor a viselkedés végrehajtása valamilyen ok miatt akadályozva van, valamint az, hogy a cselekvés (jelen esetben a testedzés) végrehajtását feszültségnövekedés előzi meg, majd a végrehajtást követően a feszültség csökkenése, azaz megkönnyebbülés, kielégültség-érzés tapasztalható. Gyakori, hogy a feszültség csökkenését viszont bűntudat is követi a viselkedéssel kapcsolatban. A kielégültség-érzés azonban mindig átmeneti jellegű, s hamarosan újra intenzív késztetés és ezzel együtt a feszültség növekedése jelenik meg.

A kutatások szerint a testedzésfüggőség gyakran együtt jár, és több elemében hasonlóságot mutat az evés-és testképzavarokkal. Számos tanulmányban olvashatjuk, hogy az evési zavarok esetében kiemelkedően magas a kényszeres testedzés előfordulási gyakorisága és fordítva, a testedzésfüggőség esetében is jellemző a testtel, a testképpel, a testsúllyal való túlzott mértékű foglalkozás és ehhez kapcsolódóan a táplálkozási magatartás fölött gyakorolt túlzott kontroll.

Több személyiségdimenzió mentén is találtak hasonlóságot evészavaros személyek és kényszeres testedzők között: a harag gátlása, a saját magukkal szemben támasztott igen magas elvárások, a testi diszkomfort-érzések jó tűrési képessége, a depresszív hangulat, és a potenciálisan komoly kimerültség tagadása.

Fontos tehát a testedzésfüggőség meghatározásánál, hogy az intenzív sportolás milyen háttéren, milyen motivációval, milyen célból van jelen a személy életében. A kényszeres testedzés egyfajta megküzdési stratégiaként is értelmezhető a személy életében.

A testedzésfüggőség kialakulásának háttere:

A biológiai vonatkozásokat tekintve, elsődlegesen a testedzés következtében megemelkedő béta-endorfin szint jelentőségét szokták hangsúlyozni, illetve kapcsolatba hozni a már a fentiekben említett „high” élménnyel. És bár a fizikai megerőltetés és az endogén opiát aktivitás közötti pozitív kapcsolat, valamint az ezzel összefüggésbe hozható eufórikus élmény megjelenése jól dokumentált a tudományos szakirodalomban, ennek az összefüggésnek a testedzésfüggőség kialakulásában játszott szerepe még nem tisztázott. A jelenség tényleges háttere sokkal bonyolultabb és további kutatásokat igényel.

A pszichológiai vonatkozások szempontjából az önértékelés kérdésköre az egyik kulcstényező. A testépítők és a súlyemelők esetében felmerül, hogy ezen sporttevékenységek kompenzációs szerepet töltenek be: a testképével elégedetlen személy számára az egyre nagyobb súlyok felemelésének képessége, a fizikai erő megtapasztalása hozzájárulhat egy pozitívabb önértékelés és kedvezőbb énkép kialakulásához. További fontos pszichológiai háttértényezőként azonosították a perfekcionizmust (tökéletességre törekvés), a kényszeres viselkedést, valamint a nagyfokú szorongást.

 

O r t h o r e x i a – egészséges-étel függőség

Meglepő, de az egészséges étkezés betegessé válhat: vannak, akik kizárólag magvakat vagy nyers zöldségeket hajlandóak enni, miközben meggyőződésük, hogy ezzel a legjobbat adják a testüknek. Pedig esetükben sokkal inkább az orthorexia nevű evési zavarról van szó. Mivel az ízek élvezetéről teljesen lemond a személy, az jelenti számára az örömforrást, ha képes ellenállni az addig szeretett ételek csábításának, ha a botlások után képes szigorítani.

A mértéktartásban is légy mértékletes!

A fogyasztási őrülettel komoly összefüggést mutat az újonnan megjelenő evési zavar: az egészséges táplálkozást szinte a végletekig központba állító orthorexia, magyarosabban: „egészségesétel-függőség”. Az orthorexia kifejezést dr. Steven Bratman alkotta meg, 1997-ben, a görög 'ortho' (helyes) és az 'orexis' (étvágy) szavakból, azért, hogy leírjon egy tünetegyüttest: az egészséges, helyes étkezéshez való beteges ragaszkodást. Bratman szerint ez azokra az emberekre vonatkozik, akik megszállottjai az egészséges étkezésnek, a mennyiség helyett az ételek minőségére helyezik a hangsúlyt. Ők úgy alakítják a diétákat, hogy az megfeleljen a saját elképzeléseiknek arról, mely ételek "tiszták" és "táplálóak".

Az orthorexiások az ételekhez speciális érzelmeket társítanak: „veszélyes”, „mesterséges” és „egészséges”. Ez a zavar kimerülhet abban, hogy valaki nem eszik olyan ételeket, amelyben mesterséges anyagok, tartósítószerek vagy adalékok vannak - de olyan extrém esetek is léteznek, amikor valaki csak gyümölcsöt, nyers biozöldségeket fogyaszt. Az orthorexia hátterében mindig meghúzódik valamilyen rejtett terv, mint például az öregedés elkerülése (ezért fokozottan érintett lehet a 35 év feletti korosztály), bizonyos betegségek tüneteinek csökkentése, vagy az életmódváltoztatás. Az ebben szenvedők élete szintén az evés körül forog, de a középpontban az étel minősége áll. Mit egyek, mit ehetek, ami egészséges, és amitől nem lesz semmi bajom? Egészen pontosan, szigorúan összeállított étrendet tart a személy, amit ha nem tud pontosan betartani, akkor szorongások kínozzák, és naponta órákat, legalább három órát tölt el azzal, hogy megtervezze az étrendjét, odafigyeljen arra, hogy csak szigorúan egészséges táplálékokat fogyasszon. Nagyon gyakran kiporciózzák maguknak az ételeket, becsomagolják, hogy adott időpontban fogyaszthassák el, és ha például egy tárgyalás elhúzódik, akkor kitör rajtuk a szorongás, hogy nem tudnak az előre meghatározott terv szerint étkezni.

Előfordul azonban, hogy hevesebb érzelmek esetén falásrohamok törnek az ebben a zavarba szenvedőkre, leküzdhetetlen evési vággyal, ilyenkor jellemzően olyan ételeket fogyasztanak, amiket amúgy egészségtelennek tartanak. Egy ilyen falásroham eredményeképpen önvádlások, a saját testre irányuló undor, és erős szorongás lép fel. Mivel az orthorexia jól beleékelődik a modern fogyasztói társadalom által sugallt üzenetbe („élj egészségesen, kontrolláld a tested és a vágyaid”), ezért általában az e zavarban szenvedőknek nincs betegségtudatuk. Rendszerint a környezet jelzi vissza a táplálkozási viselkedésük megszállottságba hajló jellegét, de ez általában még mindig kevés a felismeréshez. Furcsa lehet, amit mondok, de éppen az esetlegesen előtörő falásrohamok indíthatják el a gyógyulás felé vezető úton az orthorexiásokat, hiszen ezek megszüntetése érdekében viszont hajlandóak segítséget kérni. A gyógyulás útja viszont a mértékletesség helyreállítása kell legyen és nem pusztán a falásrohamok megszüntetése.
Az orthorexiában benne van a kényszereknek az a szigorú belső menetrendje, ami rituálissá teszi az életük egy részét, ahelyett, hogy tartalmas emberi kapcsolatokkal töltenék ki ezt az űrt. Ha valakinek jól működő harmonikus kapcsolatai lennének, családi, partneri kapcsolatai, akkor valószínűleg kevésbé kellene belesodródnia olyan kényszerekbe, amik inkább ilyen kulturális díszletnek tekinthetők.

Milyen veszélyeket rejt magában az orthorexia?

Az orthorexia elsődleges veszélye az, hogy nagyon csökken azoknak az élelmiszereknek a száma, amelyeket a betegségben szenvedő hajlandó elfogyasztani - pedig a változatos étkezés nemcsak örömet okoz, de az egészségnek is jót tesz. Az orthorexia időnként hasonlatossá válik a monodiétákhoz, amikor valaki csak egy-két típusú ételt fogyaszt. Így kiegyensúlyozatlanná válik az étrend, és a szervezet egyszerűen nem tud megfelelően működni. Az orthorexia a betegségek mellett a szociális interakciók csökkenéséhez és a teljes elmagányosodáshoz vezethet.

Az orthorexia és az anorexia igen közel állnak egymáshoz, és könnyű az egyikből átcsúszni a másikba. Az orthorexiásokra és az anorexiásokra jellemző személyiségjegyek is nagyon hasonlóak: félnek a kockázattól, tökéletességre törekszenek (perfekcionisták), és szeretnék a végletekig leegyszerűsíteni az életüket (ezt szolgálják a rutinok és a rituálék), elnyomni, uralni a vágyaikat.

Az orthorexiás személy jellemzői:

• a szaklapokból szinte válogatás nélkül fogadja el a különböző tilalmakat

• hajlamos kifejezetten azt keresni, hogy egy adott élelmiszert miért nem fogyaszthat el

• betegesen fél attól, hogy valamilyen káros anyag kerül a szervezetébe, ami esetleg megbetegítheti őt

• kalóriaszámolgatás, származás ellenőrzése, ásványi anyagok és nyomelemek vizsgálata nélkül nem vesz magához semmilyen élelmiszert

• mindenkit lenéz, aki ilyeneket fogyaszt, akaratgyengének, alacsonyabb rendűnek tekint.

• ha nagyritkán elcsábul, a feltörő lelkiismeret-furdalás gyötri, és igyekszik a szabályain még inkább szigorítani

Hogyan gyógyítható?

• Megoldást nyújthatnak a terápiás programok: viselkedés- és kognitív terápiák, kreatív és mozgásterápiák, csoportterápia, pszichoterápia. Fontos a táplálkozási szakemberekkel, pszichológusokkal történő rendszeres konzultálás. Nagy szükség van ezenkívül az orvosok és a családtagok részéről nyújtott támogatásra.

• Hasonlóan a másik két étkezési zavarban szenvedőkhöz, az orthorexiásokat is nehéz kezelni, hiszen egyrészt nem ismerik el betegségüket, másrészt minden gyógyszert természetellenesnek, mérgezőnek tartanak. A betegnek és az őt támogatóknak törekedni kell arra, hogy találjon valami olyan elfoglaltságot, ami leköti a figyelmét: ez lehet például egy új hobbi.

• A szigorú szabályok támasztása és a mértéktelen dőzsölés közötti középutat kell megtalálnunk. Az életmódváltoztatást a jó egészség megőrzésének-elérésének alternatív módszereként alkalmazzuk, ne engedjük, hogy életfilozófiánkká és önmagunk vagy más emberek megítélésének alapjául szolgáljon. Életünket támogassa, de ne legyen maga a cél, ne engedjük, hogy ez irányítsa cselekedetünket, viselkedésünket!

 

Multiimpilzív (vagy multiszimptomatikus) anorexia és bulimia nervosa

Az utóbbi években új típusú evési zavarok is megjelentek, így 1986-ban Lacey és Evans leírták a bulimia, majd később az anorexia multiimpulzív formáit, amely azt jelenti, hogy az alaptünetek (ld. az anorexiáról illetve a bulimiáról szóló oldalon) impulzuskontroll-zavarokkal társulnak, konkrétan az alábbiakkal: droghasználat, nagymértékű alkoholfogyasztás, ismételt önkárosítás, szexuális gátlástalanság, bolti lopás. Mindezek során a kontrollvesztettség érzését éli meg az érintett személy. A depresszió és az intenzív düh nagyon jellemző a multiimpulzív evési zavarban szenvedőkre.

Testépítéshez kapcsolódó modern zavarok

Közel két évtizede kezdődött el az a folyamat – először a tengerentúlon, majd fokozatosan átterjedt az európai kontinens nyugati felére is –, amely a fittness–wellness jegyében a testépítést meggyökereztette a tömegsportok között. Napjainkra az egyik legnépszerűbb testedzési formává vált, amit a világon férfiak és nők milliói naponta űznek. Egyes amerikai felmérések szerint ma a Földön közel 85 millió olyan ember él, akik legalább hobbiszinten, alkalomszerűen élnek vagy az életük folyamán valaha éltek ezzel a divatossá vált sportolási lehetőséggel. A bodybuilding egyik – más sportoktól megkülönböztető – vonása az, hogy bármilyen szinten űzi is az egyén, azért kezdi el, hogy változást idézzen elő a testén izomzatában vagy testfelépítésében. Ennek mozgatórugója nem csupán, illetve nem elsősorban a testi egészség megőrzése, a jobb állóképesség megszerzése, a stressz levezetése, hanem az általa elérni kívánt mezomorfikus (izmos, szikár) testfelépítéshez kulturálisan kapcsolódó személyiségvonások, mint a kompetencia (hatékonyság), a kontroll, a szexuális kívánatosság, az éntudatosság birtoklásának vágya és megjelenítése.

A TESTÉPíTŐ-TíPUSÚ EVÉSZAVAR

További újabb – de sokkal inkább a testképzavarok felé mutató – problémák a fiatal nők és férfiak közül azokat érintik, akik szenvedélyszerűen foglalkoznak a testépítéssel. Az utóbbi években két újkeletű problémát írtak le, amelyek a túlzásba vitt testedzéshez köthetők. Az egyik a testépítő-típusú evészavar, amelyre jellemző:

1) A test zsírtömegének egészséges (nőkben a normális menstruációs ciklushoz szükséges) szinten való fenntartásának elutasítása, amelyet az izomtömeg maximalizálásának vágya kísér.

(2) Intenzív félelem attól, hogy a személy zsírtömege megnő, vagy veszít az izomtömegéből, még ha a test zsírtömege a normális szint alatt is van a fent meghatározottak szerint, illetve az izomtömege messze az átlag fölötti.

(3) Merev ragaszkodás egyfajta szigorú étrendhez, melyet az alábbiak közül legalább kettő jellemez:

a) Napi legalább ötszöri étkezés, melyet a személy szabályos menetrend szerint folytat, például 3 óránként.

b) Minden étel magas kalória-, magas fehérje- és alacsony zsírtartalmú élelmiszerből vagy táplálék-kiegészítőből áll.

c) A személy jelentős mennyiségű időt és pénzt fordít arra, hogy ezeket a speciális ételeket beszerezze, elkészítse és elfogyassza.

(4) A testösszetétel megítélésének módjában zavar van, vagy a testi megjelenés nemkívánatos befolyást gyakorol az önértékelésre.

(5) A személy gyakran felad társas vagy foglalkozásbeli alkalmakat, mert azok megzavarják az étrend összeállítását vagy az étkezés időpontját.

A másik modern, testépítéshez kötődő „kórforma” az izomdiszmorfia (vagy ahogy kezdetben nevezték: inverz anorexia nervosa). Részletesen ld.: a férfiak evészavarai menüpont alatt.

 

AZ ANOREXIA ATHLETICA (avagy sportolók anorexiás típusú evészavara, "sportanorexia")

Tizennégy évvel ezelőtt egy válogatott tornász 20 kilósra fogyott, majd meghalt Amerikában. A jobb teljesítményért az orosz edzők sokszor hónapokig koplaltatták tanítványaikat. Felnőtt, erős férfiak kerültek egyik pillanatról a másikra kórházba, mert elhitték, hogy jobb eredményt érhetnek el, ha kisebb a testsúlyuk.

A világ megdöbbent, amikor a német úszócsillagról Franziska von Almsickről derült ki, hogy anorxeiás.  Az athéni olimpián leszerepelt úszónő az önéletrajzi könyvében beszélt arról, hogy sikertelenségének a pszichés eredetű étvágytalanság az oka. Ettől lett depressziós és ez vetett véget a karrierjének is.

2001-ben a német olimpiai bajnok evezős Bahne Rabe szó szerint halálra fogyasztotta magát. Az egykor 98 kilós tiszta izom férfi, 40 kilótól szabadult meg. A kórházban már hiába próbálták megmenteni, szervezete nem tudta befogadni még a vitaminokat sem. Belehalt az önsanyargatásba.

A koplalás már évtizedek óta létezik a különböző sportágakban. Ugyan csak egy darabig, de a betegesen alultáplált versenyzők is rajthoz tudnak állni. A szervezet először ugyanis a zsírszövetektől szabadul meg. Vagyis eltűnik a mell, a fenék, a has, ezután pedig lassacskán az izomszövet is. A betegség időben még gyógyítható, de a veszedelmes leépülés sorvadáshoz is vezethet.

Az anorexia athletica (a továbbiakban: AA) jellemzője, hogy a sportoló nem azért fogyókúrázik betegesen, mert kövérnek hiszi magát és alakját akarja megváltoztatni, hanem azért, mert versenysportolóként úgy érzi, hogy alacsonyabb testsúllyal jobb eredményt tudna elérni. Az AA még nem került be az elfogadott diagnosztikai rendszerekbe. Először Smith (1980) írta le sportolók között észlelhető éhezésként. Tulajdonképpen anorexiás reakcióról van szó sportolók között, amely átmeneti forma lehet a normális táplálkozás és az anorexia nervosa között.

Az AA-nak három olyan jellegzetességét sorolják fel, amelyek mentén e kórkép elkülöníthető a többi evészavartól. Az első, amit többen hangsúlyoznak, hogy az alacsony testsúly és/vagy a testzsírtömeg csökkenésének hátterében a sportteljesítmény, a minél jobb eredmény elérése áll, és nem a külső megjelenés fontossága, vagy a testalkat miatti túlzott aggodalmaskodás. A másik jellemző a testsúlyingadozás. Feltételezik, hogy az alacsony testsúly nem csupán a korlátozott energiabevitel következménye, hanem azt az edzésterjedelem és -intenzitás is befolyásolja. Az edzés mennyiségi és minőségi összetevői valószínűsíthetően legalább részben felelősek a testsúlyingadozásért. Ugyanakkor van olyan sportoló is, aki egész évben alacsony szinten tartja testsúlyát, s ezzel megnöveli a kockázatát az anorexia, a bulimia, vagy más típusú evészavar kifejlődésének. A harmadik jellegzetessége az AA-nak, hogy meghatározása sporthoz kötött, azaz csupán a sporttevékenység időszakában beszélhetünk AA-ról, ha a fenti tünetek megléte időleges. Ezek a tünetek megjelenhetnek egymást követve, rendszertelenül vagy egyszerre, de csupán a sportolás évei alatt. Ha továbbra is fennmaradnak a tünetek, más típusú evészavarról van szó!

Nehézséget jelent, hogy nincsenek megalapozott diagnosztikai eszközök az AA azonosítására. Több dilemma is felmerül. Sok sportolónak az elvártnál alacsonyabb a testtömegindexe és a testzsírszázaléka az AA-tól függetlenül. E mutatók kizárólagos használata az evészavarok megállapítására sportolók esetében így megkérdőjelezhető. Vannak továbbá egyéni különbségek is a testalkat paramétereiben és a testzsírszázalékban az egyes sportolók között. Vannak olyan sportolók, akiknek normális a testtömegük, mégis gyakran csökkentik az energiabevitelüket, hogy alacsonyabb súlycsoportban indulhassanak. Ezek a megfontolások arra utalnak, hogy sokkal finomabb eszközre van szükség az AA és az evészavarok más formái közötti differenciálásra.

Az AA testi következményei – a túlzott diétázás következtében – az anorexiában észleltekhez hasonlóak: lányok esetében az első menstruáció megjelenésének kitolódása, rendszertelen menstruáció vagy amenorrhoea (a menstruáció időszakos elmaradása). Az alacsony ösztrogénszint következtében a csontfejlődés lelassulása, csontritkulás, törések, sportsérülések veszélyének megnövekedése észlelhető. Emellett megnő a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázata is.

Az anorexia athletica kritériumai Sundgot-Borgen (1994) szerint:

Abszolút kritériumok (ezek együttes teljesülése szükséges)	Relatív kritériumok (ezek valamelyikének teljesülése szükséges)
Súlycsökkenés, mely olyan testsúlyhoz vezet, ami a kornak és magasságnak megfelelő várható testsúlynál legalább 5%-kal kevesebb	Testképzavar
Szervi megbetegedések, vagy más zavarok hiánya, amelyek a testsúlycsökkenést magyarázhatják	Önhánytatás, hashajtók, vízhajtók használata
Túlzott félelem az elhízástól	Falásrohamok
Koplalás (az energia-bevitel napi 1200 kcal alá szorítása)	Menstruációs zavarok
	Késői pubertás
Gyomor- és bélbántalmak	Kényszeres testmozgás

 

A TÚLEVÉSES ZAVAR

(BINGE EATING DISORDER - BED)

A túlevéses zavar (a hazai szakirodalomban a "falászavar" kifejezéssel is találkozhattok), mint atípusos evészavar szerepel az amerikai betegségleltárban (DSM-IV), amely az alábbi ajánlott diagnosztikai kritériumokat határozta meg:

1. Visszatérő falásrohamok, melyeket a következők jellemeznek:

a.) meghatározott idő (pl. 2 óra) alatt olyan mennyiségű étel elfogyasztása, amely meghaladja az emberek többsége által hasonló idő alatt és körülmények között elfogyasztott étel mennyiségét

b.) a falásrohamok alatt kontrollvesztés élménye

2. A falásrohamokat az alábbiak közül legalább három jellemzi:

a.) a szokásosnál sokkal gyorsabb evés

b.) evés a kellemetlen telítettségérzésig

c.) nagy mennyiségű étel elfogyasztása éhségérzés nélkül

d.) magányos evés a nagy mennyiségű étel elfogyasztása kapcsán érzett szégyen miatt

3. Jelentős distressz (értsd: feszült, kellemetlenül érzi magát) a falásrohamokra vonatkozólag

4. A falásrohamok átlagosan legalább hetente kétszer jelennek meg minimum hat hónapon keresztül.

5. A falásroham nem társul rendszeres kompenzáló viselkedéssel (ld.: önhánytatás, hashajtó és/vagy vízhajtó használat, zsírégető szerek alkalmazása).

 

Jelenleg a túlevéses zavar még nem önálló diagnosztikai kategória és a megfelelő diagnosztikai kritériumok megfogalmazásáról még folynak a viták.

Tudományos porondon az alábbi érvek szólnak amellett, hogy a túlevéses zavart önálló betegségnek kell tekinteni:

-   az abban szenvedő személyek alapvetően különböznek a nem evészavaros egyénektől

-   az evészavarokra jellemző, alapvető pszichopatológiai kép jelen van a túlevéses zavarban is, ugyanakkor jelentős eltéréseket is mutat a klasszikus evészavaroktól (ld. lentebb)

-   testi és pszichés megbetegedések társulnak hozzá

-   romlik az érintettek életminősége a működése a szociális területeken.

 

Mi a hasonlóság a túlevéses zavar és a klasszikus evészavarok (anorexia, bulimia) között?

Ø   A testsúllyal és az alakkal kapcsolatos túlzott aggodalom, foglalkozás és ez alapvetően befolyásolja az egyén önértékelését.

Ø   Alacsony önértékelés.

Ø   Gyakori társulás más pszichiátriai zavarokkal (depresszió, szorongás, pánikzavar stb.).

Ø   Kontrollvesztés élménye a falásrohamok alatt.

 

Miben tér el egymástól a túlevéses zavar és a bulimia?

Ø   Más populációt érint. (Nem feltétlenül a serdülőkor és a fiatal felnőttkor betegsége. A túlevéses zavar gyakorlatilag minden életkorban képviselteti magát.)

Ø   Eltérő a nő-férfi arány. (A túlevéses zavar sokkal több férfit érint, mint a bulimia.)

Ø   Nincsenek számottevő etnikai különbségek.

Ø   A bulimiánál a falásrohamokat gyakran az extrém diétázás váltja ki, a túlevéses zavarban a falási roham inkább a kaotikus táplálkozás és az általános túlevés része, és a diétázásnak nincs olyan nagy szerepe, mint bulimiásoknál.

Ø   Túlevéses zavarban inkább a negatív érzelmek (depresszió, feszültség, harag), bizonyos napszakok, ételek játszhatnak kiváltó szerepet.

Ø   Túlevéses zavarban kisebb mértékű a testtel, a testsúllyal, a táplálkozási szokásokkal kapcsolatos szorongás, és kisebb mértékű bűntudat jelentkezik a falási roham után, mint bulimiában.

Ø   Túlevéses zavarban a falási rohamok gyakorta elhúzódó jellegűek, így sokszor inkább falási napokról lehet beszélni.

 

A túlevéses zavarban szenvedők kb. 50%-a túlsúlyos. Amikor összehasonlították a túlevéses zavarban szenvedő elhízott személyeket azokkal, akik ugyan elhízottak voltak, de nem voltak falási rohamaik azt találták, hogy a táplálkozási szokások terén több lényeges különbség is van közöttük.

A túlevéses zavarban szenvedő elhízottak:

Ø   több kalóriát fogyasztanak mind a falási rohamok alatt, mind a köztes időszakokban (amikor nincs falási rohamuk)

Ø   inkább jellemzik őket a kaotikus evési szokások és az evés, mint érzelmi válasz (pl.: félelemre, szomorúságra, örömre stb. evéssel reagál)

Ø   több édességet fogyasztanak és gyakoribb náluk az étkezések közötti falatozás

Ø   nagyobb mértékben foglalkoztatja őket a testsúlyuk és az alakjuk, mint a „nem túlevéses” elhízottakat

Ø   azonos testsúly mellett a túlevéses elhízottak súlyosabbnak ítélik önmagukat

Ø  az elhízás náluk fiatalabb korban kezdődik és átlagosan nagyobb mértékű

Ø   gyakoribb náluk az alacsony önértékelés és a járulékos pszichiátriai zavar.

 

A túlevéses zavar kialakulásának kockázati tényezői

Más pszichiátriai zavarokkal egybevetve azt találták, hogy a túlevéses zavarban szenvedőknél gyakoribb volt a gyermekkori elhízás, illetve az alakjukat, a testsúlyukat és az evési szokásaikat kritizáló negatív megjegyzések folyamatos jelenléte a mindennapi életükben.

Emellett vezető hajlamosító egyéni és környezeti tényezőkként emelkednek ki az alábbiak:

-         a negatív énkép

-         a szülői depresszió

-         major depresszió

-         életvezetési problémák

-         autoagresszió (erős bűntudat, önmaga   ellen fordítja a haragját)

-         önsértések

-         szülői kritika

-         magas elvárások

-         perfekcionizmus (tökéletességre törekvés)

-         a minimális érzelmi megnyilvánulások

-        az alacsony szülői bevonódás, illetve az, hogy az anya vagy alig törődött a gyermekkel, vagy túlféltő, túlóvó magatartást mutatott

-        gyakoribb volt a gyermekkori bántalmazás (szexuális vagy fizikai), valamint a kortársak általi megszégyenítés.