Jelenleg szülési szabadságon vagyok. A konzultációk - előreláthatólag - 2012. októberétől indulnak újra.

EGYÉNI TANÁCSADÁS, amelyre vonatkozik, hogy:

-         - evési problémákkal küzdők (anorexia, bulimia, túlevéses zavar, orthorexia) vehetik igénybe (természetesen az evészavarokkal együttjáró egyéb pszichés gondok – szorongás, depresszív hangulat, kényszeres viselkedésjegyek – nem jelentenek kizáró okot)

-         - az alkalmak heti rendszerességgel követik egymást, a hét ugyanazon napján, előre fixált időpontban a megbeszélt időkeretben

-         - az első alkalom során nem köteleződsz el a folytatásra, ezután mindketten döntünk arról, hogy belekezdünk-e bármely típusú konzultációba. Amennyiben nem tartozik a szakterületemhez a problémád vagy nem látok esélyt a javulásra, azt meg fogom mondani. Azt is megbeszéljük, hogy az általad választott konzultáció-típus alkalmas-e a problémád megoldására.

 

FONTOS!

A konzultációk számomra is folyamatos felkészüléssel járnak, az írásos anyagokat (feladatok, evésnapló) a találkozásaink között átnézem, kommentálom. Sok időt és energiát fektetek a közös munkánkba, kérlek, hogy akkor gyere, ha ezt Te is tudod vállalni.

 

Az egyéni konzultációk evészavarok témában

NEKED AJÁNLOM,

- ha életed meghatározó részét teszi ki a testsúlyoddal való foglalkozás

- ha szeretnéd élvezni az evést anélkül, hogy a plusz kalóriákat juttatná eszedbe

- ha már jó néhány fogyókúrát kipróbáltál, de a leadott testsúlyt nem tudtad megtartani

- ha eleged van a „rágcsáljon sárgarépát és káposztatorzsát nassolás helyett” jellegű jó tanácsokból

- ha nem kergetsz irreális testideálokat, csak egyszerűen szeretnéd végre jól érezni magad a bőrödben

- ha azért szeretnél sportolni, mozogni, mert örömmel tölt el és nem azért, hogy kalóriát égess

- ha szeretnéd jobban megismerni saját tested jelzéseit és azt enni, amire a te szervezetednek valóban szüksége van és nem azt, amit másoknak előírnak.

 

VEGYÉL RÉSZT, HA AZ ALÁBBIAK KÖZÜL VALAMELYIK JELLEMZŐ RÁD,

- a testtömeg-indexed 17,5 kg/m2 alatt van (a testsúlyod elosztva a testmagasságod négyzetével),

- alacsony testsúlyod ellenére rettegsz a hízástól, egy ideje már nem menstruálsz és egyes testtájakon még mindig kövérnek érzed/látod magad

- hetente legalább kétszer falásrohamod van (adott - például kétórányi - idő alatt olyan mennyiségű ételt fogyasztassz el, amely biztosan nagyobb, mint amennyit a legtöbb ember megenne hasonló időtartam alatt és hasonló körülmények között), és ilyenkor úgy érzed, nem tudod abbahagyni az evést

- falásrohamok után hetente legalább két alkalommal valamilyen módon megpróbálod kompenzálni az elfogyasztott ételek testsúlynövelő hatását (önhánytatás, hashajtó és/vagy vízhajtók használata, túlzott testedzés, zsírégető szerek, hashajtó teák, koplalás)

- értéktelennek érzed magad, és úgy gondolod, ha lefogynál, akkor boldogabb és sikeresebb lenne az életed.

 

-----------------------------------------------------------------------

 

"8 hét Dalmával" - milyen változások történhetnek egy intenzív konzultáció-sorozat alatt?

Az evészavarral küzdő emberekkel végzett közös munka mindig számos meglepetést tartogat nem csak a segítő szakember számára, hanem a segítségkérő személy is olyan területekkel, nehézségekkel (vagy éppen erősségekkel) találkozhat szembe a változás útján, amelyek számára is újdonságok.

Kezdetben teljesen esélytelen, hogy a célhoz vezető út összes lehetséges lépését meg tudjuk határozni, pedig a legtöbben ezt szeretnék. Rendszerint egy-két köztes célpontra van rálátásunk és az útkereszteződésekben pedig a legtöbb, amit tehetünk, hogy kellőképpen nyitottak vagyunk a következőre.

Mielőtt megosztom veletek Dalma változásának részleteit, egy dolgot fontos leszögezni. A történet egyáltalán nem nevezhető általánosnak vagy szokványosnak. Semmilyen garancia nincs arra, hogy ez Veled is ugyanígy, ugyanennyi idő alatt megtörténhet. De esély van.

Nagyon sok eleme van egy ember változási folyamatának, amely hozzájárul a sikerhez. Ilyenek például a megfelelő motiváció, a környezet támogatása, az odaszentelődés mind a segítségkérő, mind a segítő szakember részéről. És persze az is, hogy éppen jól álljanak a csillagok :)

 A közös munkánk során a benne és a körülötte lezajló változásokat ő meséli el nektek:

Biológia változások

"Mikor először találkoztunk, egy nap kétszer ettem, 4-5 kávé ittam egy nap, állandóan fáradt és enervált voltam. A napi első étkezésem az ebéd volt, amolyan „ami a csövön kifér” módszerrel, Utána általában olyan kómás lettem, hogy ájulásszerű álmosság tört rám rendszeresen, ahogy ültem a számítógép előtt. Minden este sok-sok édességgel vigasztaltam magam, és hajnalig fenn voltam. A két étkezés között 7-8 óra telt el általában. Az ételek nagy része édesség volt, rengeteg light cola, fehér kenyér, stb. Az ételek nagy részét állva, a tv vagy a számítógép előtt ülve fogyasztottam el. A telítettség jelekkel egyáltalán nem foglalkoztam, addig ettem, amíg bírtam szusszal, és csak akkor hagytam abba, amikor már úgy éreztem kipukkadok. Általában mindent megettem, ami a tányéromon volt, és persze csak az volt jó, ha sok-sok étel volt rajta. Az ételek minősége egyáltalán nem érdekelt, csak finom legyen, mindegy mi van benne, sőt minél mesterségesebb íze volt valaminek, annál jobban ízlett. A hűtőnk üres volt, és nem tartottunk itthon kaját, nehogy megegyem.

Az anyagcserém nagyon lassú volt, ha ettem utána fél napig el voltam nehezülve, éhséget nagyon ritkán éreztem, a bőrömön időről időre apró, fura kiütések jelentek meg. Az emésztésem nagyon rossz volt - vagy napokig nem mentem wc-re, vagy evés után görcsölt a hasam, és hasmenésem volt. A közérzetem is rossz volt.

A súlyom 112.5 kg volt.

Most, 8 héttel az első találkozásunk után, egy nap négyszer-ötször eszem 3 óránként. Egészséges ételeket. Ha vásárolok valamit megnézem mi van benne, és azokat az ételeket szeretem, amikben természetes és jó összetevők vannak. Rendszeresen van éhségérzetem,  a bőröm kisimult és szép lett. Az energiaszintem megnőtt, nem vagyok enervált. Asztalnál fogyasztok el minden ételt, és ami korábban merev és idegesítő dolognak tűnt, az most melengető és természetes érzés. Az anyagcserém beindult, minden reggel járok wc-re, és csak nagyon ritkán fájdul meg a hasam.

Rendszeresen gondoskodom magamnak az ételről, és van itthon étel, a hűtőben is.

Nem vágyom édességekre, csak ritkán, és akkor is már tudom, hogy miért. Nem iszom light kólát, csak ásványvizet, nem is hiányzik. Egy nap kétszer kávézom, mégse vagyok fáradt. Az evések után kómás álmosságot egyáltalán nem érzek. Korábban fekszem, és többet alszom, hétvégén is korábban kelek fel. A héten már az is eszembe jutott, hogy jó lenne mozogni valamit, éreztem, hogy a testemnek szüksége lenne rá.

Jelenleg 108 kg vagyok."

 

Pszichológiai változások

"Mikor először találkoztunk, minden étkezésem azzal telt, hogy rengeteg negatív és rossz gondolat dübörgött a fejemben, folyamatosan utáltam magamat. Az evés nem egy biológiai létfenntartó funkció volt, hanem kínlódás, és önmarcangolás. Állandóan bűntudatom volt. Nem tudtam úgy megenni egy falatot, hogy ne gondoltam volna valami rosszra. Az érzéseimmel nem tudtam mit kezdeni, ha féltem - ettem, ha szomorú voltam - ettem, ha örültem - ettem. Úgy éreztem magam, mint egy kivéreztetett malac, aki az utolsókat rúgja, és folyamatosan az evéssel próbáltam jutalmazni magam, ebből próbáltam erőt és energiát nyerni, de ezzel csak még mélyebbre löktem magam az önutálatban, és az állandó szorongásban.

Védtelennek éreztem magam, és tehetetlennek, aki nem tudja irányítani a saját sorsát. Állandóan dühös voltam, mindenre dühvel reagáltam, meg az evéssel, ami jól elterelte a gondolataimat a valós problémákról, és visszaterelt a bűntudathoz és önutálathoz.

Úgy éreztem semmit nem tudok tenni ez ellen. Sosem fogok se lefogyni, se normálisan élni, nincs befolyásom a saját életemre, az egész egy hatalmas kudarc, ami kőbe van vésve.

Egy nagy gyerek voltam a felnőttek világában, aki egy 5 éves eszköztárával próbál boldogulni, miközben retteg és teljesen elveszettnek érzi magát.

 

Most, 8 hét elteltével úgy érzem tudom (és akarom!) irányítani a saját sorsomat. Nem vagyok reménytelen eset. Vannak eszközeim, és felnőtt energiám, erőm a boldoguláshoz. Az evések nyugiban zajlanak, néha már szinte semmire sem gondolok közben. Annyival könnyebb tényleg csak enni, és gondoskodni magamról, a csatolmányok és a bűntudat nélkül. Ha rám tör az édesség utáni vágy, akkor már tudom, hogy valami lelki szükségletem/hiányérzetem van, és ha nem nyúlok az édességhez (ami már egyébként nem is esik annyira jól) jönni fog az igazi érzés, az igazi hiány, amivel most már fogok is tudni kezdeni valamit. Néha szinte kíváncsi vagyok, mi van mögötte, vajon mi bukkan elő az édesség-takaró alól.

Többször éreztem magam boldognak az elmúlt hetekben. Bizakodó vagyok. Kicsit még félek, de már tudom kezelni. Ritkábban vagyok dühös, és könnyednek érzem magamat. Sokszor vagyok szomorú, de ez jó és új, mert régen ezt nem engedtem meg magamnak.

Rájöttem, mennyire védtelennek éreztem magam régen, ez nagyon megdöbbentett. Arra is rájöttem mennyire nem tudom megengedni magamnak, hogy gyenge legyek, pedig az is vagyok időnként, és mennyi energiámat viszi el, hogy állandóan erősnek mutassam magamat.

Kaptam eszközöket, amiket használni is tudok, és ez erőt és önbizalmat ad. Nagyon sokat segít abban, hogy úgy érezzem, meg tudom oldani a dolgokat.

Kiegyensúlyozottabb vagyok, és hetek óta nem estem kétségbe."

 

Szociális változások

"Mikor először találkoztunk mindenen stresszeltem. Az emberek idegesítettek, mindenki problémáját csak egy újabb nyűgnek éreztem, amit nekem kell megoldanom. Rettegtem hogy kérnek tőlem valamit, és meg kell csinálnom. Kerültem az embereket. Csak otthon, a férjemmel kettesben éreztem magam biztonságban. Határok nélkül éltem, úgy éreztem bárki, bármikor áthajthat rajtam, mint egy gyorsvonat, és én semmit nem tudok tenni ellene. Ettől állandóan feszült és frusztrált voltam.

A munkámat sokszor utáltam, puffogtam és gyűlölködtem naphosszat, folyamatosan dühös voltam. A világot egy gonosz helynek tartottam, ahol minden arra van kitalálva, hogy engem kikészítsen. Minden problémán felidegesítettem magam, és a személyem elleni támadásnak éltem meg. Ha munkában adódott valami úgy éreztem azonnal meg kell csinálnom, emiatt folyton kapkodtam. Teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam, akinek az életét mások irányítják az igényeikkel. A hibázás elfogadhatatlan volt, amitől rettegtem.

Nem jártunk sehova, csak álmodoztunk róla. Hétvégéken átaludtam a fél napot, aztán azon keseregtem, milyen rövid és kevés volt a hétvége.

Most, 8 hét elteltével, szívesebben beszélgetek emberekkel. Tanulok nemet mondani, és meghallgatni embereket anélkül, hogy felelősnek érezném magam az érzéseikért. Tanulom elfogadni, ha nekem nemet mondanak, és nem visszautasításként élem meg. Tanulom felállítani a határaimat, amin belül biztonságban érzem magam. Kevesebbet stresszelek, és ha igen, akkor azt sem a végletekig kiélezve. Nem rettegve nézem meg az emailjeimet, hogy vajon most hogyan fogják vadidegen emberek beosztani az én időmet, hanem inkább kíváncsian mit szeretnének tőlem és én döntöm el, hogy mikor és mire használom az időmet és az energiámat.

Az asztalnál zajló közös étkezések fontos pontjai lettek a napomnak. Itthon kettesben is nagyon élvezem ezeket, keretet adnak a napjaimnak. Nyitottabb, és érdeklődőbb lettem, azért beszélgetek emberekkel, mert érdekelnek, nem pedig, mert úgy gondolom ezt várják el tőlem. Nem is úgy élem meg, mint egy kényszert, amit muszáj megcsinálnom, de közben utálom.

Tanulom, hogy ne próbáljak irányítani olyan dolgokat, amiket nem tudok, mert nem az én hatáskörömbe tartoznak, és hogyan irányítsak olyan dolgokat, amiket tudok, mert hozzám tartoznak. Lazább lettem a hibákkal kapcsolatban is, és ettől enyhült rajtam a nyomás.

Voltunk kirándulni, és szeretnénk még menni máskor is, mert nagyon élveztük. Elkezdtünk megint itthon főzni, amik jó kis közös programok. Hétvégén sokkal több szabadidőnk van így, hogy korábban kelünk, és így sokkal jobban ki tudok kapcsolódni és pihenni."

 

Zárógondolatként: a pályám kezdetétől fogva van egy megingathatatlan hitem abban, hogy mindenkivel találkozom, akivel dolgunk van egymással és senkivel sem, akivel nincs. Mindenkivel pont akkor, azon a napon, abban a pillanatban, amikor annak eljött az ideje. A változásról (fejlődésről, gyógyulásról) nem lehet lekésni.

A Dalmával való közös munka is ezt a hitemet megerősítette.