A  B U L I M I A  N E R V O S A

A bulimia elterjedésében nagy szerepe van a divatnak, a tömegtájékoztatásnak és a modell-személyiségeknek.

Ez a betegség általában olyan fiatal nőknél jelenik meg (jellemzően a serdülőkor végén vagy a fiatal felnőttkorban) akik némi esztétikai súlyfelesleggel küzdöttek vagy küzdenek és számos fogyókúrát kipróbáltak már, de sikertelenül.

Az ételmegvonásos diéták kockázati tényezőt jelenthetnek a bulimia kialakulására azoknál a személyeknél, akik egyéb hajlamosító tényezővel is rendelkeznek, mint az önértékelési zavar, a testi elégedetlenség, a késztetés-szabályozás zavara (ezutóbbit impulzuskontroll-zavarnak is nevezik és azt jelenti, hogy az egyén nehezen tűri a feszültséget, hajlamos az azonnali cselekvésre olyankor is, amikor megfontoltságra lenne szükség). Könnyű belátni, hogy a koplalás során előbb-utóbb sóvárgás lép fel testi (fiziológiai) és/vagy pszichés oldalon, amelynek kielégítését olyan heves vágy kíséri, hogy a személy lényegesen többet eszik, mint amennyire valójában, aktuálisan szüksége lenne. És itt jön a képbe a tömegtájékoztatás szerepe: halljuk, olvassuk, hogy önhánytatással, hashajtózással stb. mintegy meg nem történtté tehetjük a túlevéses epizódot és nem hízunk meg, elfelejthetjük ezt a „kis botlást” és mintha mi sem történt volna, folytathatjuk tovább a fogyókúránkat…

Olvasunk Lady Diana Spencerről, akiről már mindenki tudja, hogy bulimiás volt és mivel nagyon pozitív személyiségként ismertük meg, ezért az önhánytatás, mint lehetőség ha nála felmerült, nálunk is elfogadható lehet. Gyakori az is, hogy egy ismerő személy avat be a „titokba”, hogyan lehet „meg nem történtté” tenni a túlevést. Fontos tudni azt, hogy szinte minden bulimiás személy az első néhány önhánytatás után megfogadja saját magának, hogy többet nem tesz ilyet. Vagy úgy gondolják, hogy találtak egy eszközt, amit „vészhelyzet esetén” bevethetnek annak érdekében, hogy ne hízzanak el, de mégis kiéljék a vágyaikat az evés terén. Tehát kezdetben, mint mentőövet használják az önhánytatást. Aztán idővel azt tapasztalják, hogy a falásrohamok során egyre nagyobb mennyiségű ételt fogyasztanak el, „úgyis kihányom” és „mostmár mindegy”-alapon, meg aztán „holnaptól megint jól eszem majd”. És lassan belecsúsznak abba az állapotba, hogy a falásrohamok és az önhánytatások is egyre gyakrabban, először hetente többször, majd sokaknál naponta több alkalommal jelentkeznek.

A bulimiásokra jellemző, hogy ha feszültség éri őket (stressz, konfliktushelyzet, teljesítményszorongás – pl.: vizsgára készülés során), akkor enni kezdenek. De gyakran hallani azt is, hogy az eredeti feszültség csökkentésére használják az önhánytatást, ami kezdetben a túlevések okozta stresszt hivatott megszüntetni. Nagyon sok beteg mondja: „sokszor csak azért eszem, hogy utána hányhassak”. A kívülállóknak nehéz ezt megérteni, de attól még létezik ez a probléma.

Vannak olyan emberek, akik eleve ritkán hánynak más testi betegség kapcsán is és az önhánytatás is egy nagyon kellemetlen élmény. Számukra igazán felfoghatatlan a bulimiások viselkedése. Fontos, hogy azért, mert valamit nem érzünk, nem élünk át, még nem szabad elítélnünk azokat, akik így élik mindennapjaikat, inkább támogatnunk kell őket abban, hogy meggyógyuljanak.

A bulimia néha évszakos ingadozásokkal jelentkezik. Ez esetben nyáron tünetmentesség figyelhető meg, majd télen, ha valaki egyébként is hajlamos a depresszióra, előjönnek a falásrohamok. A falásrohamok különböző gyakoriságúak lehetnek, de a betegek többségénél naponta jelentkeznek, általában a délutáni, esti órákban. A bulimia minden tápláltsági állapotban megjelenhet.

Az alábbi kritériumok segíthetnek eldönteni, hogy valaki bulimiás-e:

(1) ha legalább hetente kétszer falásroham jelentkezik (minimum 3 hónapon keresztül) Nagyon nehéz objektíven megítélni a falásrohamot annak, aki éppen elszenvedi azt. Az evészavarokkal foglalkozó szakemberek meghatározták ennek is a legfontosabb ismérveit:

• rövid idő alatt történik

• több ezer kalória elfogyasztása (de jellemzően 1500-3500 kcal között)

• kontrollvesztés érzésével jár

• titokban zajlik

• szénhidrát¬sóvárgás jellemzi (édességek, chips, kenyér, tészta stb.)

• naponta többször is jelentkezhet

• néha éjszaka fordul elő

(2) ha a falásrohamokat valamilyen kompenzáló viselkedés követi, ugyancsak hetente legalább két alkalommal (minimum 3 hónapon keresztül). Ez egy lényeges dolog. Kompenzáló cselekedetnek tekinthető bármely olyan tevékenység, amely arra irányul, hogy a falásroham alatt bevitt energia, kalóriamennyiség, táplálék ne épülhessen be a szervezetbe, leginkább ne zsírraktározás formájában. A leggyakoribb kompenzáló viselkedés az önhánytatás, de a hashajtózás, a vízhajtók használata (ha azt egyéb testi betegség nem indokolja), a nagyon intenzív testedzés, a szigorúan korlátozó diéta a falásrohamok között ugyancsak bulimiára utalnak. Tehát az evési problémák leegyszerűsítő meghatározása, miszerint: a bulimiások hánynak, az anorexiások pedig koplalnak – igen távol áll ezen betegségek sokszínű megjelenésétől.

(3) ha a falási epizódok a kontrollvesztés érzésével társulnak. Ilyenkor úgy érzi a személy, hogy nem tudja megállni, illetve abbahagyni az evést. Sokan arról számolnak be, hogy szinte kívülről látják magukat, mintha nem is ők tennék azt, amit tesznek, mintha egy irányíthatatlan erő vezérelné őket. Gyakran számolnak be a bulimiások arról is, hogy nincs jóllakottság érzetük.

(4) az önértékelést túlzottan befolyásolja a test alakja és a testsúly. Aki úgy érzi, hogy boldog, sikeres és kiegyensúlyozott csak akkor lehet, ha tökéletes az alakja és legalábbis nagyon hasonlít korunk testideáljaira, akkor nagy valószínűséggel igaz rá ez a kritérium.

Bulimiásoknál az önhánytatás miatt a gyomorrepedés, nyelőcsővérzés, szívritmuszavar, fogromlás, petefészek ciszta, meddőség, székrekedés, kiszáradás a leggyakrabban előforduló következmények és szövődménybetegségek, de anorexiára jellemző tünetek is előfordulnak, az anorexia bulimiás altípusa esetén.